#közbeszerzési törvény

Napi: trendszerűen változtatgatják a közbeszerzési törvényt
 

Napi: trendszerűen változtatgatják a közbeszerzési törvényt

A parlament december 13-án ismét módosította a közbeszerzési törvényt. A jogszabályt szinte trendszerűen változtatgatják a képviselők, attól függően, hogy éppen melyik érdekcsoport számára okoz nyűgöt a közpénzek nyilvános elköltését szabályozó törvény szerint lebonyolítani a beszerzéseket - írja a Napi Gazdaság.

hvg.hu hvg.hu

Módosul a közbeszerzési törvény
 

Módosul a közbeszerzési törvény

Az előzetes vitarendezés és a beszerzés részekre bontása is szerepel abban a közbeszerzési törvényt módosító javaslatban, amelyet Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán nyújtott be - zárószavazás előtti módosító indítványként - az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslathoz.

MTI MTI

Aggályosnak tartják Papcsákék törvénymódosítását
 

Aggályosnak tartják Papcsákék törvénymódosítását

Bármilyen értékű jogi szolgáltatás közbeszerzési eljárás lefolytatása nélküli igénybe vételét tenné lehetővé öt kormánypárti képviselő - köztük az elszámoltatásügyi kormánybiztos, Papcsák Ferenc - javaslata, amely az ellenzék szerint nem használ az átláthatóságnak.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Áder nem engedné ki az előzetesben ülőket az eljárás végéig
 

Áder nem engedné ki az előzetesben ülőket az eljárás végéig

Áder János a jogerős ítéletig fenntartaná az előzetes letartóztatást, és szigorúbban büntetné a tisztességtelenül eljáró, nagy áruházláncokat; a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján új közbeszerzési törvény megalkotását is szükségesnek nevezte. A Fidesz-frakció befogadta a javaslatokat.

MTI MTI

Még bőven van mit finomítani a közbeszerzési törvényen
 

Még bőven van mit finomítani a közbeszerzési törvényen

A közbeszerzési törvény közel másfél éve lépett hatályba, s a tapasztalatok szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az eljárás egyszerűbb lett, számos magyar kkv került ki nyertesként. A törvénynek vannak viszont gyenge pontjai is, mint például az üzleti titokká minősítés, illetve a hiánypótlások túl szigorú szabályozása. Az új törvény által hozott változások összességében hasznosak, de a vitás pontok további korrekciót tesznek szükségessé. A közbeszerzéssel kapcsolatos gondok egy része ugyanakkor túlmutat a törvény keretein – foglalta össze a Szecskay Ügyvédi Iroda szakértői.

hvg.hu hvg.hu

Így módosította a Ház a közbeszerzési törvényt
 

Így módosította a Ház a közbeszerzési törvényt

Októbertől a három felhívás kiküldésével lefolytatható közbeszerzési eljárások felső határa az eddigi 80 millió forint helyett a 150 millió forintos építési beruházásokra is vonatkozik – erről döntött az Országgyűlés hétfőn.

MTI MTI




Fellegi: készül az új közbeszerzési törvény
 

Fellegi: készül az új közbeszerzési törvény

Folyik az új közbeszerzési törvény véglegesítése Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter szerint. Az új közbeszerzési törvény a visszaélések és a korrupció visszaszorítása érdekében bezárja azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül az állami vagyon elszivárgott - véli.

MTI MTI

Késhet az új közbeszerzési törvény hatályba lépése
 

Késhet az új közbeszerzési törvény hatályba lépése

A széles körű társadalmi és szakmai egyeztetés miatt valószínűleg nem a Széll Kálmán tervben szereplő július 1-től, hanem valamivel később lép hatályba az új közbeszerzésin törvény - mondta Gajdos Róbert a Közbeszerzések Tanácsa elnöke hétfőn, a Transparency International (TI) Magyarország sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

Módosulhat a közbeszerzési törvény
 

Módosulhat a közbeszerzési törvény

A kormány fontosnak tartja a fogyatékossággal élők támogatását, illetve a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek termékeinek a piacra jutását; ennek érdekében a közbeszerzési törvény módosítását is tervezi - közölte Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára, miután átadta a Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. (SZEFO Zrt.) zömében megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató új telephelyét Orosházán hétfőn.

MTI MTI

Szeptember közepétől más lesz a közbeszerzés
 

Szeptember közepétől más lesz a közbeszerzés

Csak a Közbeszerzések Tanácsa újjáalakításával kapcsolatos szabályok lépnek hatályba augusztus 20-án a közbeszerzési törvény Magyar Közlönyben kihirdetett legutóbbi módosításából, a legtöbb új szabályt csak szeptember 15-től kell alkalmazni.

MTI MTI


Fónagy: a kkv-kat hozza helyzetbe a közbeszerzési törvény módosítása
 

Fónagy: a kkv-kat hozza helyzetbe a közbeszerzési törvény módosítása

Helyzetbe hozza a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv-kat) a közbeszerzési törvény módosítása, amelynek ezen kívül fontos célja a közbeszerzések jogi útvesztőinek felszámolása, valamint az, hogy megálljt parancsoljanak a "közpénzek ellopásának" − mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben.

MTI MTI

Közbeszerzési bírság a MÁV-nak
 

Közbeszerzési bírság a MÁV-nak

A közbeszerzési törvény megsértése miatt 1 millió forint bírsággal sújtotta a MÁV Zrt.-t a Közbeszerzési Döntőbizottság, és megsemmisítette az ajánlatkérő részvételi felhívását - olvasható a Közbeszerzési Értesítő szerdai számában.

MTI MTI